A szemünk láttára zúzták szét a liberális mítoszt: ezek után nehezen tudják majd újra szédíteni az embereket

Újabb tévhitről rántotta le a leplet Sebestyén Géza.

A képviselő jövő évi adótörvényekhez benyújtott módosítója törölne szinte minden olyan jogszabályi korlátot törölne, ami akadályozza az önkormányzatok adóztatási szabadságát.
Rogán Antal jövő évi adótörvényekhez benyújtott módosító javaslatával kivenné az előterjesztésből, hogy a helyi építmény- és telekadó maximális mértéke a forgalmi érték 3 százaléka lehet, ugyanakkor a nemzetgazdasági miniszter jóváhagyásához kötné a 20 százaléknál nagyobb mértékű adóemelést.
Emellett a javaslat a települési adók esetében szinte minden, az önkormányzatok adóztatási szabadságát akadályozó jogszabályi korlátot törölne az előterjesztésből. Így hatályon kívül helyezné a törvényi telekadómentességeket, és megszüntetné azt korlátozást is, amely szerint a települési adó csökkenti az iparűzési adó összegét.